Pápa

Nem Kis Károly lesz az új vezetőedző

A Paks korábbi mesterét felkérték, de egy nap gondolkodási után úgy döntött, nem veszi át a Lombard FC irányítását.
 
 

Pápa

Nem Kis Károly lesz az új vezetőedző

A Paks korábbi mesterét felkérték, de egy nap gondolkodási után úgy döntött, nem veszi át a Lombard FC irányítását.
 
 
 

Pápa

Nem Kis Károly lesz az új vezetőedző

A Paks korábbi mesterét felkérték, de egy nap gondolkodási után úgy döntött, nem veszi át a Lombard FC irányítását.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Javában zajlik az edzőkeringő az OTP Bank Ligában. A Paks trénere, Kis Károly az első fordulóban felállt a kispadról, de az ötödik kör után már át is vehetné a Lombard Pápa szakmai irányítását. A feltételes mód azért indokolt, mert bár a vezetőség őt szemelte ki ifj. Bene Ferenc utódjául, a mester udvariasan nemet mondott. A Rangadó.hu érdeklődésére úgy indokolt, kevés idő van az átigazolási időszak zárásáig, augusztus 31-ig.

– Hétfőn felhívott Árki Gábor, beszélgettünk, egy nap gondolkodási időt kértem, és kedden közöltem Szemán Györggyel, hogy most nem élek a lehetőséggel. Megtisztelő, hogy megkerestek, örültem neki, de átgondoltam, és még egy kicsit várok. Hogy lesz-e mire, az nagy kérdés, de bízom benne, hogy lesz még ajánlatom – magyarázta a Rangadó megkeresésére Kis Károly. – Szeretnék ismét egy olyan csapatot felépíteni, ami egy-két éven belül elindulhat az Európa Ligában. Nem biztos, hogy ez még egyszer megadatik, ám remélem, hogy igen. Ahhoz már kevés idő van hátra az átigazolási időszakból, hogy az ember a saját képére formáljon, a saját elképzelései szerint alakítson egy keretet. Lehet, hogy ezt télen kell majd elkezdeni. Ami a Paksot illeti, biztos vagyok benne, hogy talpra fog állni! Természetesen nagyon szurkolok neki, volt már máskor is hullámvölgy a csapat életében, egy győzelem kellene hozzá, hogy átlendüljenek ezen.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.