Sopronba igazolhat Horváth András

Az NB II-es Sopron szerződtetné a Haladás védekező középpályását, Horváth Andrást.
 
 

Sopronba igazolhat Horváth András

Az NB II-es Sopron szerződtetné a Haladás védekező középpályását, Horváth Andrást.
 
 
 

Sopronba igazolhat Horváth András

Az NB II-es Sopron szerződtetné a Haladás védekező középpályását, Horváth Andrást.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Nyáron már felvetődött, hogy a Szombathelyi Haladás rutinos futballistája, Horváth András a több játéklehetőség reményében korábbi csapatába, az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Sopronba igazol. Az élő szerződéssel rendelkező, volt válogatott játékos akkor úgy fogalmazott: ha nem kap elég lehetőséget, akkor decemberben elgondolkozik a folytatáson. Nos, könnyen lehet, hogy Horváth már a napokban az SVSE-hez szerződik – áll a vasiak hivatalos honlapján.

– Valóban megkerestek a soproni vezetők, hogy szeretnék szerződtetni Horváth Andrást, és a játékos egyébként maga is eligazolna a Haladástól. Egyelőre tárgyalunk a soproniakkal, megállapodásról nem tudok beszámolni – jelezte Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás ügyvezető-igazgatója.

Artner Tamás vezetőedző leszögezte, hogy a jövőben sem tud az eddiginél több játéklehetőséget biztosítani Horváth számára, úgyhogy az ő érdeke is lenne a váltás.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.