Paks

Vayer Gábor edzésre jelentkezett

Nem zavarta meg az edzőváltás a rutinos támadót.
 
 

Paks

Vayer Gábor edzésre jelentkezett

Nem zavarta meg az edzőváltás a rutinos támadót.
 
 
 

Paks

Vayer Gábor edzésre jelentkezett

Nem zavarta meg az edzőváltás a rutinos támadót.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem mondhatni, hogy jól kezdte a bajnokságot az MVM Paks. Az első fordulóban vereséget szenvedtek hazai pályán a Pécs ellen, s ezután Kis Károly vezetőedző felállt a kispadról. Helyét a segítője, Máté Csaba foglalta el, akivel ugyan még veretlen a csapat, de egyben nyeretlen is, hiszen három mérkőzésen három döntetlent értek el az OTP Bank Ligában.

Az eddigi mérkőzésekről sérülés miatt hiányzott a paksiak csapatkapitánya, Vayer Gábor. A 35 éves támadó a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, nem zavarta meg az edzőváltás, ugyanolyan motiváltan áll edzésbe, és bízik benne, hogy rövidesen újra pályára léphet a siker útján meginduló Paks színeiben.

– Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, túl vagyok a nehezén – válaszolta a Rangadó kérdésére Vayer Gábor. – Három helyen beszakadt a vádlim, és szövődmények léptek fel a sérülés után. Emiatt tartott ilyen sokáig a felépülésem. A héten viszont már a többiekkel edzek, és bízom benne, hogy minél hamarabb visszakerülök a csapatba.

– Az együttes nem kezdte túl jól a szezont, hiszen még nyeretlenek. Milyen érzés ezt kívülről szemlélni?

– A döntetlen eléggé felemás érzéseket vált ki az emberből. A listavezető Honvéd elleni pontosztozkodás például nem egy rossz eredmény. A Pápa ellen, idegenben úgy játszottunk döntetlent, hogy jobbak voltuk ellenfelünknél. Az Újpest ellen a félidőben még vezettünk, és a Pécs elleni vereségünk is csak hajszálon múlt. Mindig egy kicsi kellett volna a győzelemhez. Mégis, a döntetlen azt is jelenti, hogy ez nem elég, ennél többet kell kiadnunk magunkból. Hiszem, hogy az Eger ellen sikerül javítanunk. Kellenek a sikerélmények, hiszen ezek nélkül a csapat teljesítménye is romlik. Példa erre az előző szezon egyik kiesője, a Zalaegerszeg. Senki sem gondolta volna arról a csapatról, hogy szezon végén kieshet az élvonalból. Az első öt fordulóban azonban egy pontot sem tudott gyűjteni, hosszú nyeretlenségi széria vette kezdetét a csapatnál, és ez megpecsételte a sorsát. Nem mondom, hogy részünkről a hárompontos szezonrajt sikertelenség lenne, de mindenképpen el kell kezdenünk gyűjtögetni a győzelmeket is, az értékes döntetlenek mellett.

– Mennyire nehezíti meg a dolgukat, hogy edzőváltás történt a csapatnál?

– Házon belül cserélt edzőt a vezetőség, így nem mondanám, hogy nehezebb dolgunk lenne. Sok minden nem változott, Máté Csabával folytatjuk a tréningeket, csak nem másodedzőként, hanem megbízott vezetőedzőként van jelen az edzéseken. Ismeri a keretet, nem érezzük úgy, hogy mást várna el tőlünk, mint korábban. Fejben talán kicsit nehéz, hiszen végigcsináltunk egy felkészülést Kis Károllyal, és utána azok az elképzelések fel lettek adva azzal, hogy ő elment. Van, akinek ezt nehezebb feldolgozni, mint mondjuk egy taktikai, játékstílusbeli váltást.

– Önnek is nehéz lesz így visszatérni?

– Nem, nem hiszem. Nem volt kötődés köztem és Kis Károly között. Úgy gondolom, el kell határolódni az ilyen személyes kapcsolatoktól, és csak a játékra kell koncentrálni. Nem szabad, hogy mentálisan befolyásoljanak ezek a tényezők, mivel ez a pályán mutatott teljesítményünkre is kihatással lehet. Csak a feladatomra kell koncentrálnom, azt kell nyújtanom, amit elvárnak tőlem. A főbb célok ugyanazok, ezekért kell továbbra is küzdenie a csapatnak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.