A Rangadó.hu szakértője

Idegenben nyert az MTK

Az MTK veretlen, a Lombard Pápa nyeretlen; a fővárosiak 2-0-ra győztek idegenben.
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Idegenben nyert az MTK

Az MTK veretlen, a Lombard Pápa nyeretlen; a fővárosiak 2-0-ra győztek idegenben.
 
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Idegenben nyert az MTK

Az MTK veretlen, a Lombard Pápa nyeretlen; a fővárosiak 2-0-ra győztek idegenben.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A vendégcsapat veszélyesen kezdte a mérkőzést, majd uralta az első harminc percet. A hazai együttes főleg ellentámadásokkal próbálkozott, és egy kapufáig jutott. A második félidőben többet kezdeményezett a Pápa, de az MTK kihasznált egy védelmi hibát, és megszerezte a vezetést. Ezt követően kitámadott a hazai alakulat, a fővárosiak pedig éltek az ebből adódó újabb lehetőséggel.

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett tehát a Pápa, így a negyedik fordulót követően továbbra is nyeretlen: két döntetlenje mellé a második vereségét gyűjtötte be. Az MTK viszont még mindig veretlen: szintén kétszer ért el döntetlent, két alkalommal azonban már nyert is.

– Teljesen ki-ki meccs volt, úgy érzem, az első félidőben mindkét csapat kereste a fogást a másikon, a szünet után aztán az első húsz-huszonöt percben három-négy százszázalékos helyzetünk is volt. A futball pedig ilyen, ha nem rúgod, akkor kapod a gólokat – elemezte a látottakat a Rangadó.hu szakértője, Herédi Attila, a Lombard FC másodedzője. – Peches volt ez a mérkőzés, több volt benne. Úgy érzem, a szerencsésebb csapat nyert. Persze azért azt is hozzáteszem, hatékonyan részt vettünk abban, hogy gólt kapjunk. Próbáltunk átállni a háromcsatáros játékra, ezáltal azonban a középpályánk gyengült, nem voltunk elég hatékonyak. Tudtuk, hogy az első öt meccsünk életveszély, nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, hiszen jövő héten megyünk Debrecenbe. A csatáraink még nincsenek a topon, a hatodik meccs után, a válogatott miatt lesz egy hét kihagyás, talán utána fizikálisan utolérhetik magukat. Végezetül még egy dolgot szeretnék elmondani, kérvényeztük az MLSZ-nél, hogy játsszuk fél hétkor ezt a meccset, hiszen nem volt indokolt a fél ötös kezdés. Túl azon, hogy a játékosoknak nem volt egyszerű a dögmelegben pályára lépniük, a nézőszámban is jelentkezett a visszaesés, hiszen egy időben játszottunk az Újpest–Fradival. Persze, nem fogjuk erre a vereséget, hiszen az MTK is most játszott, de lehetne rugalmasabb is a szövetség.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.