Gyurcsó Ádám nem maradhat Kecskeméten

A fiatal játékosnak vissza kell térnie a Videotonhoz.
 
 

Gyurcsó Ádám nem maradhat Kecskeméten

A fiatal játékosnak vissza kell térnie a Videotonhoz.
 
 
 

Gyurcsó Ádám nem maradhat Kecskeméten

A fiatal játékosnak vissza kell térnie a Videotonhoz.

– Gyurcsó Ádámban egy nagyon tehetséges, szimpatikus futballistát ismertünk meg, akinek lendületes játékát a szurkolóink is hamar megszerették – nyilatkozta az egyesület honlapján Rózsa Pál többségi tulajdonos. – Szerettük volna, ha még marad a tavaszi szezonra is, de a két klub közötti kiváló kapcsolatot és együttműködést szem előtt tartva, akceptáltuk a Videoton vezetőinek kérését. Ádámnak fejlődésére mindannyian büszkék vagyunk, biztosak vagyunk benne, fogunk még róla magasabb szinten is hallani!

Ribanszky László már a nyáron szeretett volna távozni Kecskemétről, de akkor ehhez még nem járult hozzá a klub. A szlovákiai magyar hálóőr 28 mérkőzésen védett, nagy szerepe volt a kupagyőzelemben.

– Családi okokból kértem már nyáron is a szerződésem felbontását, mert szerettünk volna hazaköltözni – nyilatkozta Ribánszky. – Akkor abban maradtunk, télig maradnom kell, és majd visszatérhetünk a kérésemre. Most újra egyeztettünk, és a klub korrekt módon elfogadta a kérésemet, és felbontottuk a szerződést. Nagyon jól éreztem magam Kecskeméten, sok szép emlékkel gazdagodtam, a szurkolók szeretetét folyamatosan éreztem, ami nagyon sokat jelentett nekem, amit ezúton is köszönök nekik! Sok sikert kívánok a klubnak és a szurkolóknak!

Rózsa Pál egyeztetett több játékossal is a jövőt illetően. Voltak egyéni kérések a játékosok oldaláról, és elképzelések a klub részéről. A kecskemétiek nem tartanak igényt a továbbiakban Kelvin Maynard, Urbán Gábor és Igor Pisanjuk játékára.

Sinisa Radanovics és Jovica Sztokics ügynökei jelezték, hogy külföldről van érdeklődés a labdarúgók iránt, így megfelelő ajánlat esetén az ő távozásuk is elképzelhető. Vladan Csukics és a klub elképzelései egybevágnak a szerződésének egy évvel történő meghosszabbítása ügyében. Újabb fiatal játékosunk kötelezte el magát hosszú távra, Patvaros Zsolt, utánpótlás-válogatott futballista 2015. június 30-ig szóló megállapodást írt alá a KTE-hez.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.