Öt debreceni gól negyed óra alatt!

A DVSC-TEVA hazai pályán 5-2-re győzött a Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
 
 

Öt debreceni gól negyed óra alatt!

A DVSC-TEVA hazai pályán 5-2-re győzött a Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
 
 
 

Öt debreceni gól negyed óra alatt!

A DVSC-TEVA hazai pályán 5-2-re győzött a Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

A hazaiaknál Farkas II Balázs, Illés Gyula, Stefan Mardare, Szűcs István és Vjacseszlav Zahovaiko sérülés, Rezes László betegség, míg a vendégeknél Máté Péter öt sárga lap, Hidvégi Sándor, Rados Bulatovics és Darko Pavicsevics egészségügyi problémák miatt hagyta ki a bajnokit. A debreceniek közül Bódi Ádám is kikerült a kezdőcsapatból, bekerült viszont Stevo Nikolics és Yannick!

Enyhe hazai mezőnyfölénnyel indult a találkozó, de a Zalaegerszeg egyáltalán nem kezdett megilletődötten. A nyolcadik percben Tököli Attila ívelt be szögletet, a kaputól 12 méterre a rossz ütemben kilépő Novakovics kapus rálépett saját védője lábára, és kiejtette a labdát, amely Bogunovics fejéről a kapu mellé pattogott. A 13. percben Bouadla tört be a tizenhatoson belülre, gyors volt, így a zalai védők csak kapkodták a fejüket, közbeavatkozni nem tudtak. A francia játékos Jahics kapus mellett is elpasszolta a labdát, amelyre azonban középen csak késve érkeztek a társak, így elsuhant a gólvonal előtt.

Egy tetszetős támadásnak és egy szemfüles, bravúros megoldásnak köszönhetően nagy meglepetésre a Zalaegerszeg szerzett vezetést! A 17. percben Kocsárdi Gergely centerezését Meyé sarkazta kapura, Novakovics nagyot védett, de jött Turkovs, és a hálóba passzolta a labdát (0-1)! Egy perc múlva Szakály Péter szabadrúgását a középen teljesen egyedül berobbanó Stevo Nikolics lőtte kapásból a kapu fölé. A huszadik percben Mészáros Norbert távoli bombáját kellett hárítania Jahicsnak. A váratlanul bekapott gól után azonnal felpörgött az addig némileg visszafogott DVSC.

A 23. percben Turkovs kapott remek labdát remek ütemben, belépett a tizenhatoson belülre, de a kapujából kirobbanó Novakovics az utolsó pillanatban mentett. A hőmérséklet egyébként is fagypont körül volt, de a 29. percben megfagyott a levegő: Tököli szabadrúgására középen a védők és a kapus is rossz ütemben érkeztek, Kamber viszont tökéletesen, és erős, pontos fejese után a labda a hálóba vágódott (0-2)! Kétgólos hátrányban is erőlködtek a hazaiak, de az átütőerő hiányzott a játékukból. A dunántúliaknak nem volt szükségük mezőnyfölényre, két pontos megoldás elég volt számukra.

A 42. percben Stevo Nikolics kapott labdát a kaputól nagyjából 12 méterre, mivel senki nem volt a környékén, és az asszisztens sem intett lest, a bosnyák légiós lőtt, de a kimozduló Jahics kapus reflexmozdulattal, elképesztő bravúrral belekapott a labdába, és védett! Kisvártatva Yannick próbálkozását is védte a kapus, Kondás Elemér pedig még a szünet előtt cserélt, Szakály Péter helyett Bódi Ádámot küldte pályára. A félidőben tehát nagy meglepetésre, de egyáltalán nem érdemtelenül 2-0-ra vezetett a ZTE!

Az újrakezdés után 15 másodperccel máris szépített a DVSC! Yannick baloldali beadását Stevo Nikolics a kapus érintésével bólintotta a bal alsó sarokba (1-2)! A 48. percben Coulibaly vágtatott a zalaiak kapuja felé, két védő kísérte, de szerelni egyikük sem tudta, viszont a francia játékos közeli lövését nagy bravúrral védte Jahics. Egy perc múlva Bouadla szögletét Varga József középen megcsúsztatta, az üresen álló Nikolics pedig a hálóba lőtt (2-2). Felpörögtek az események, a nézők és a zalaegerszegi játékosok csak kapkodták a fejüket!

Az ötvenedik percben egy baloldali beadás után Simac lő öt méterről, de Jahics megint védett, és a szöglet utáni kavarodásnak is az ő bravúrja vetett véget. Az ellentámadásnál Kamber lőhetett volna tíz méterről, középről, nagy helyzetben, de lyukat rúgott! Az 52. percben Yannick lőtt a tizenhatos bal sarkáról, de a hosszú sarok előtt Jahics vetődve védett. Az 54. percben Coulibaly közeli löketet hárította a kirepülő zalai kapus. Az 54. percben az addig fergetegesen teljesítő Jahics összeügyetlenkedett egy gólt, Nagy Zoltán beadására kimozdult, de rosszul ért a labdához, amely így a háta mögött a hálóba vánszorgott (3-2).

És még mindig nem volt vége! Az 58. percben Coulibaly adott kitűnő labdát a baloldalon kilépő Nikolicsnak, aki teljesen szabadon vihette kapura, és nyolc méterről higgadtan a kapuba emelt a kivetődő Jahics fölött (4-2). A hatvanadik percben egy beadás után Szakály Dénes buktatta Coulibalyt a tizenhatoson belül, a Debrecen büntetőhöz jutott! A tizenegyest Adamo Coulibaly higgadtan a bal alsó sarokba gurította (5-2). A 69. percben a frissen beállt Kulcsár Tamás fejelt néhány centivel a kapufa mellé.

A 73. percben Mészáros Norbert rossz hazaadása után Kovács Gábor elől mentett lábbal, kivetődve Novakovics a tizenhatos bal sarkánál. Egy perccel később Szakály Dénes lövését védte a hálóőr. Ebben az időszakban a hazaiak irányítottak, de a zalaiaknak is voltak próbálkozásaik, ám szemmel láthatóan mindkét oldalon jól tudták már a játékosok, hogy ez a meccs bizony már eldőlt. A 87. percben Kulcsár Tamás lövése után Bogunovics karjára vágódott a labda a tizenhatoson belül, ez is tizenegyes! Kulcsár jól helyezett, de gyengének tűnő próbálkozását védte a remekül vetődő Jahics!

Az első félidőben meglepően gyengén játszott a veretlen Debrecen, illetve meglepően jól és eredményesen a nyeretlen Zalaegerszeg. A fordulás után mindkét együttes a másik arcát mutatta, és a hajdúságiak egy elképesztő negyedórás gólparádéval győztek. 2002 tavaszán nyert utoljára a ZTE a DVSC otthonában, azóta ez volt a zalaiak tízedik veresége.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.