Nem bontottak szerződést Simon Attilával!

Aktuális a játékos csapatnál betöltött státuszának kérdése Kecskeméten!
 
Korábbi sajtóinformációk szerint a Kecskemét szerződést bontott Simon Attilával. A csatár 2010 februárjában került az alföldi városba, ám nem tudta magát bejátszani a csapatba, így a ZTE-hez került kölcsönbe. A KTE vezetősége cáfolja a szerződésbontást.

A 28 éves támadó a mostani bajnokságban csak négyszer lépett pályára, háromszor be-, egyszer lecserélték. Simon a Diósgyőr játékosaként mutatkozott be az élvonalban, amelyben később az Újpest és a Zalaegerszeg színeiben is szerepelt.

A kesport.hu Rózsa Pált, a Kecskeméti TE többségi tulajdonosát kérdezte az üggyel kapcsolatban, aki azt mondta, hogy nem bontották fel a csatárral a szerződést. Hozzátette, hogy valóban aktuális a játékos csapatnál betöltött státuszának kérdése, hiszen nem úgy alakult az utóbbi időszak, ahogy azt a klub és Simon is gondolta. Egy biztos, egyelőre a támadó még mindig a KTE labdarúgója.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.