Előzetes letartóztatásba helyezték Horváth Gábort

A hétfőn őrizetbe vett gyanúsított esetében feltehető, hogy megnehezítené a bizonyítási eljárást.
 
 

Előzetes letartóztatásba helyezték Horváth Gábort

A hétfőn őrizetbe vett gyanúsított esetében feltehető, hogy megnehezítené a bizonyítási eljárást.
 
 
 

Előzetes letartóztatásba helyezték Horváth Gábort

A hétfőn őrizetbe vett gyanúsított esetében feltehető, hogy megnehezítené a bizonyítási eljárást.

Előzetes letartóztatásba helyezték Horváth Gábort, akit a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben hétfő délelőtt állított elő a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Fővárosi Bíróság sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztályának szerdai közleményében az áll, hogy a szerdán meghozott végzésben a Pesti Központi Kerületi Bíróság „a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügyben elrendelte H. Gábor gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. december 16. napjáig.”

A közlemény szerint a végzés nem jogerős, továbbá „a H. Gábor terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára és szerteágazó szervezett jellegére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Továbbá megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban kihallgatandó vagy a már kihallgatott személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárást megnehezítené.”

H. Gábort hétfőn – nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben – Sütő Lászlóval, a Vasas futballistájával együtt vették őrizetbe, utóbbi Andruskó Attilához, az NB II-es Kozármisleny szombaton őrizetbe vett labdarúgójához hasonlóan később beismerő vallomást tett, így az őrizetbe vételt megszüntették, a játékosok szabadlábon védekezhetnek. Kedden egy FIFA-licences játékos-ügynököt, Kugyela Zsoltot vették őrizetbe Szarvason, nála házkutatást is tartottak, ennek során lefoglalásra is sor került.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.