Egyik rossz sorozat sem szakadt meg

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Kaposvár már megint döntetlent játszott, a Zalaegerszeg pedig még mindig nem tudott nyerni.
 
 

Egyik rossz sorozat sem szakadt meg

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Kaposvár már megint döntetlent játszott, a Zalaegerszeg pedig még mindig nem tudott nyerni.
 
 
 

Egyik rossz sorozat sem szakadt meg

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Kaposvár már megint döntetlent játszott, a Zalaegerszeg pedig még mindig nem tudott nyerni.

A harmadik percben Balázs Benjamin baloldali beadása után Graszl Károly fejelt előrevetődve, négy méterről, de előbb Jahics kapus védett nagyot, majd a védők mentettek szögletre. Egy perccel később Lubos Hajdúch rosszul passzolta ki a labdát, amire így Szakály Dénes csapott le, s a tizenhatos jobb oldali csücskéről átemelte a kapust, de a labda végül a lécről az alapvonalon túlra pattant. A hatodik percben Tököli Attila baloldali szögletét csúsztatták meg a védők, a labda így Balázs Zsolt elé került, ő azonban két méterről a kapu fölé lőtt! A 11. percben Gujics passzolt Pericshez, aki betört a tizenhatoson belülre, majd jobbról, kissé éles szögből a baloldali kapufa mellé lőtt.

A 15. percben Balázs Benjámin ugratta ki Bőle Lukácsot a jobb oldalon, aki betört a tizenhatoson belülre, majd egy csel után 11 méterről a kapu jobb felső sarkába lőtt (0-1). A 22. percben egy előreívelt labdát Balázs Zsolt fejelt le Tököli elé, aki 16 méterről lőtt, de a jobb alsó sarokba tartó labdát Hajdúch kiütötte. A kipattanóra Meyé csapott le, de hosszan vette át a labdát. A harmincadik percben Tököli ívelt be a tizenhatos jobb oldali csücskéről, és a hosszún érkező Meyé a védőjét megelőzve, a kapus hasa alatt a háló közepébe gurított (1-1). A 33. percben Tököli ívelt Meyéhez, aki 14 méterről, kapásból centikkel a jobb felső sarok mellé bombázott.

A mérkőzés elején egy kaposvári helyzetre két óriási hazai lehetőség volt a válasz, ám zalaegerszegi oldalon Balázs Zsolt két méterről sem talált a kapuba! A somogyiak kontrákra rendezkedtek be, amelynek eredményeként megszerezték a vezetést. A hazai csapat ezután megzavarodott, lassan talált magára, de sikerült egyenlítenie. Az első félidő hajrája egyértelműen a zalaegerszegieké volt.

A 49. percben Tököli adott be balról, a labda lecsúszott a lábáról, de így a bal felső saroknál a kapufán csattant, és visszapattant a mezőnybe! A 75. percben Máté lövése pattant a védőkről Meyé elé, aki 18 méterről kapura bombázott, de Hajdúch résen volt. A 81. percben Kamber ugratta ki Turkovsot a jobb oldalon, aki tíz méterről az oldalhálóba lőtt. A 85. percben Delics baloldali beadását Meyé fejelte hat méterről a kapu fölé!

A második félidőben negyedóra kiegyenlített játék után alaposan leült a mérkőzés, a két tizenhatos között folyt a játék. A ZTE nagy erőket mozgósított, hogy megszerezze első győzelmét, de a Kaposvár taktikus játékkal őrizte a döntetlent, amely 15 forduló alatt immár a tízedik számára! De a hazaiak rossz sorozata sem szakadt meg a két kiesőhelyen álló együttes összecsapásán: a bajnokság felénél a ZTE még mindig nem nyert egyetlen meccset sem.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.