2012-ben kezdődik a Puskás Stadion újjáépítése

A jövő évben elkezdődik és 2015-ben fejeződik be a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése.
 
 

2012-ben kezdődik a Puskás Stadion újjáépítése

A jövő évben elkezdődik és 2015-ben fejeződik be a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése.
 
 
 

2012-ben kezdődik a Puskás Stadion újjáépítése

A jövő évben elkezdődik és 2015-ben fejeződik be a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése.

A fourfourtwo.hu internetes szaklap kormányzati forrásra hivatkozva azt írja, hogy a legutóbbi hírekkel ellentétben még ebben a ciklusban elkezdődik az új nemzeti aréna építése, amely az előzetes kalkulációk szerint több mint 40 milliárd forintba kerül majd – áll az MTI cikkében.

Az új aréna állítólag 42-45 ezer fő befogadására lesz alkalmas, s esetenként további 20 ezer férőhellyel lesz bővíthető. Az újjáépítés az idei tervezést követően négy-öt évig tart majd, mostantól számított tíz éven belül pedig újabb két ütemben atlétikai stadion és kerékpárpálya is épül a jelenlegi olimpiai sportközpont területén.

A weboldal információi szerint minderről a szerdai kormányülésen döntöttek, s arról is határoztak, hogy a jelenlegi létesítményt teljesen lebontják, de az új arénában lesznek olyan építészeti motívumok, amelyek a legendássá vált Népstadion emlékét őrzik majd.

A létesítmény átépítésére korábban nem szerepelt forrás a jövő évi költségvetésben, ugyanakkor Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő október elején úgy nyilatkozott: a kormány várhatóan még októberben dönt arról, hogy milyen költségkerettel, milyen fejlesztéseket lehet végrehajtani a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatban a következő esztendőben.

A korábban napvilágot látott információk szerint a terv az volt, hogy a Puskás Ferenc Stadion bontását az október 11-én rendezett, finnek elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt követően megkezdik, ám kiderült, addigra még nem kértek bontási engedélyt az illetékesek.

Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos október végén a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: kormányzati szinten nincs döntés a Puskás Stadion építéséről, és bár a végső szó kimondása nem az ő hatásköre, a beruházás túl drága, ezért érdemes lehet két kisebb, modern stadionnal segíteni a magyar futballt; ez a ferencvárosi és a debreceni aréna lenne.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.