Nem esnek a legyőzöttek hibájába

Bausz Róbert figyelmeztet: a Sopron számára nehéz lesz a Dunaújváros elleni meccs!
 
 

Nem esnek a legyőzöttek hibájába

Bausz Róbert figyelmeztet: a Sopron számára nehéz lesz a Dunaújváros elleni meccs!
 
 
 

Nem esnek a legyőzöttek hibájába

Bausz Róbert figyelmeztet: a Sopron számára nehéz lesz a Dunaújváros elleni meccs!

Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő csapatok nem nyerni járnak Kozármislenybe! Ez olyannyira igaz, hogy ebben a szezonban sokáig csak a MTK távozott három ponttal a baranyai kisvárosból. Aztán a legutóbbi, tízedik fordulóban a Sopronnak is összejött a bravúr, ugyanis 3-1-re nyert a Kozármisleny otthonában! Az újonccsapat immár a hetedik helyen áll a tabellán.

Bausz Róbert, az SVSE-GYSEV-Goldschmidt házi gólkirálya, öt találattal, ebből egyet éppen Kozármislenyben szerzett. A soproniak 33 éves, rutinos csatára a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, tudatosan készültek a győzelemre, amelyet új játékrendszerüknek és hatékony taktikájuknak köszönhetnek.

– A forduló egyik nagy meglepetése volt a Kozármislenyben aratott győzelmük!

– Minket nem lepett meg annyira, mert készültünk egy idegenbeli bravúrra – nyilatkozta a Rangadónak Bausz Róbert. – Idén már csak a csoport két legerősebb együttese, az MTK és a Tatabánya van nekünk hátra vendégként, de a biztos bennmaradáshoz, a középmezőnyhöz mindenképpen szükségünk volt egy idegenbeli sikerre, amelyet jó taktikával meg is szereztünk.

– Mi volt a siker titka, milyen taktikával lepték meg a Kozármislenyt?

– Egyrészt úgy érzem, kicsit lebecsültek minket. Másrészt agresszív védekezésből kontrára játszva szereztük a góljainkat, az utóbbi időben ez sokszor bevált.

– A Veszprém elleni győzelmet követően jött néhány vereség, de az utóbbi időben egyre jobban szerepelnek!

– A bajnokság elején meg kellett szoknunk az NB II ritmusát, illetve időközben új csapatrendszerre álltunk át, amely jobban fekszik nekünk. Én már az első meccseken is jó formában éreztem magam, de a négy-négy-kettes rendszerben túl távol voltak a középpályások. Most Bojan Lazics följebb játszik, így nekem is sokkal több lehetőségem van.

– Szombati ellenfelük, a Dunaújváros Pálhalma éppen az elmúlt hétvégén szerezte meg első győzelmét! Szoros meccset vár?

– A múlt hétvégén megszerzett három pontnak csak akkor van értéke, ha most nyerünk! Nem szeretnénk abba a hibába esni, mint a Kozármisleny, nem becsüljük le a Dunaújvárost! Jó társaságról van szó, amely javuló tendenciát mutat. Mondtam is a többieknek, hogy ez lesz az egyik legnehezebb mérkőzésünk, nagyon oda kell figyelnünk, de hazai pályán mindenképpen három pontot szeretnénk szerezni!

NB II, Nyugati-csoport, 10. forduló

Kozármisleny SE – SVSE-GYSEV-Goldschmidt 1-3 (0-1)
Kozármisleny, 300 néző. Játékvezető: Farkas T.
Kozármisleny: Sólyom – Vég (Eszlátyi, 78.), Balaskó, Fellai, Tasselmájer – Andruskó (Laki, a szünetben), Kovács T. (Nagy E., a szünetben) – Ato, Godslove, Rácz – Koller. Vezetőedző: Márton Gábor
Sopron: Borsi – Csontos, Smiljanics, Tóth D., Nagy Z. – Csordás (Tamási, 60.), Bozsoki, Tatai (Planéta, 86.), Lazics, Szabó L. (Perics, 91.) – Bausz. Vezetőedző: Végh Tibor

Gólszerzők: Laki (tizenegyesből, 73.), illetve Bausz (19.), Fellai (öngól, 65.), Szabó L. (84.)

Kiállítva: Bozsoki (68.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.