Az első a harmadikat fogadja Debrecenben

Nehéz mérkőzés vár a listavezető, és a mezőnyben egyedüliként veretlen Debrecenre.
 
Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a hajdúságiak a harmadik helyen álló Budapest Honvédot fogadják. A vasárnapi találkozó már csak azért is izgalmasnak ígérkezik, mert a két leggólerősebb csapat méri össze tudását! A vendégeknél eltiltása után visszatérhet a tízgólos Danilo, így a nemrég szerződtetett, korábbi válogatott Torghelle Sándorral együtt rohamozhatják a DVSC kapuját. A hazaiak mellett szól, hogy eddig valamennyi összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt.

A Debrecent üldöző Győr az újonc, de a várakozásoknál jobban szereplő Pécs vendége lesz, míg a Pápa kispadján rögtön a címvédő Videoton ellen debütál szombaton a Véber Györgyöt váltó Bene Ferenc – áll az MTI előzetesében.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.