Játékvezető-küldés a tizennegyedik fordulóra

A legrutinosabbak már a nyolcadik meccsüket kapják az OTP Bank Ligában.
 
 

Játékvezető-küldés a tizennegyedik fordulóra

A legrutinosabbak már a nyolcadik meccsüket kapják az OTP Bank Ligában.
 
 
 

Játékvezető-küldés a tizennegyedik fordulóra

A legrutinosabbak már a nyolcadik meccsüket kapják az OTP Bank Ligában.

Bognár és Iványi nyolcadszor

A prímet a Vas megyei Bognár Tamás viszi: nyolcadik mérkőzésén fog közreműködni, hiszen az Újpest–Kecskemét meccset kapta. Minden bizonnyal sokkal jobb teljesítményt nyújt majd, mint a tavalyi lengyel játékvezető, aki botrányosan fújt ebben a párosításban. Idén csak az Újpesttel találkozott Bognár: a Honvéd elleni, Bozsik-stadionbeli meccsen szerepelt (2-0).

Iványi Zoltán a múlt héten Kecskeméten dolgozott, most a Siófok–Ferencváros találkozón fog. Siófokon még nem járt idén, sőt idegenben sem találkozott a Balaton-partiakkal, ám az FTC két vereségén már ott volt: Debrecenben (0-1) és az Albert-stadionban a Haladás ellen (1-2).

Hetedikesek, hárman

Kassai Viktor a Ferencváros–Újpest rangadó után a Debrecen–Honvéd meccsen fúj. Érdekesség, hogy mindkét együttesnek ő vezetett a Videoton legyőzésekor (Honvéd 1-0, Debrecen 2-1)!

Németh Ádám is hetedik alkalommal következik a sorban, ráadásul ő is kap meccset a múlt heti ténykedése után. Ezúttal a Pápa–Videoton találkozón ténykedik. Mindkét csapatnak vezetett már, de egyik együttes sem rúgott még gólt ezeken (Kaposvár–Videoton 2-0, Pápa–Vasas 0-0).

A chilei Alvaro Miguel Garcia a Pécs–Győr találkozót kapta. Az újonc baranyaiaknak még nem vezetett, de a Győrnek már igen: a paksi kiránduláson ott volt a chilei bíró is (2-1 a kisalföldieknek).

Ketten hatodszor

Farkas Ádámot hatodik alkalommal küldik NB I-es meccsre a szezonban. Ezúttal a Kaposvár–Vasas meccsen vezethet, mindketten újoncok lesznek számára. Veizer Roland a Paks–Zalaegerszeg mérkőzést vezeti majd. Egyik csapattal sem találkozott idén.

Böcskei negyedik alkalommal

Az OTP Bank Liga egyik újonca, Böcskei Balázs, negyedik alkalommal fújhat. Övé a forduló nyitómeccse, a Diósgyőr–Haladás mérkőzés. A hazaiaknak már hozott szerencsét, hiszen a Siófok elleni (2-1) meccsüket ő vezette, a szombathelyiekkel még nem találkozott.

Egy kis statisztika

A legtöbb sárga lap Kassai Viktor kezét hagyta el (39), mögötte jön Iványi Zoltán (38), majd Bognár Tamás (36). Az átlagot tekintve is Kassai vezet (6,5/meccs), Veizer Roland a második (5,8), Berger József (5,5) a harmadik. A legkevesebb sárga lappal Solymosi Péter és Takács János hozza le a találkozókat (3 sárga kártya/meccs).

Takács János és Berger József állította ki a legtöbb játékost (5), de háromszor villant a piros Kassai Viktornál, Alvaro Miguel Garcianál és Veizer Rolandnál is. Átlagban Berger vezet (1,25 piros kártya/találkozó). A két ifjoncnál, Böcskei Balázsnál és Berke Balázsnál, valamint Radványi Ádámnál és Solymosi Péternél még nem volt kiállítás.

Legkönnyebben tizenegyeset Iványi Zoltánnál, Kassai Viktornál és Takács Jánosnál lehet elérni, ők már négyszer-négyszer fújtak be tizit. Takács Jánosé a legjobb átlag, 0,8 büntető meccsenként. Radványi Ádám, Solymosi Péter és Vad II István még nem adott tizenegyest.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.