Nem szabad hátradőlniük!

Csiki Norbert remélni, hogy az MTK tovább növeli előnyét a tabellán.
 
 

Nem szabad hátradőlniük!

Csiki Norbert remélni, hogy az MTK tovább növeli előnyét a tabellán.
 
 
 

Nem szabad hátradőlniük!

Csiki Norbert remélni, hogy az MTK tovább növeli előnyét a tabellán.

Az NB II Nyugati-csoportjának listavezetője, az MTK a legutóbbi, tízedik fordulóban 1-0-ra győzött hazai pályán a Duna FC Tatabánya ellen. A hétvége slágermeccsét Csiki Norbert gólja döntötte el, akinek ebben a szezonban ez már az ötödik bajnoki találata volt! A Veszprém ellen mesterhármast ért el, a Paks II együttesét pedig szintén az ő góljával győzte le csapata.

A húszéves csatár boldogan nyilatkozott a Rangadónak, de mint mondta, nem lehetnek elégedettek és nem nyugodhatnak meg, hiszen addig kell növelniük előnyüket, ameddig csak lehet, illetve a szerdai, balmazújvárosi Magyar Kupa-mérkőzésen is sikert remélnek.

– Milyen volt a meccs? Méltó volt a rangadó megnevezéshez?

– Mindenképpen rangadó volt, hiszen a Tatabánya az egyik legnagyobb riválisunk a másodosztályban! Nehéz meccs volt, amelyen sokáig nem használtuk ki a helyzeteinket, aztán a második félidőben szereztünk egy gólt, amellyel megérdemelten nyertünk – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Csiki Norbert.

– Eddig csak egyszer nem nyertek, az Ajka ellen. Az volt a kivétel, amely erősíti a szabályt?

– Pont egy rossz napot fogtunk ki, és sajnos vereség lett a vége. Nem szabad hátradőlnünk, ameddig lehet, növelni kell az előnyünket! Jól szerepelünk a kupában is, jól megy a csapatnak, remélem nem lesz több botlásunk. A Ligakupa-indulás azért jó, mert több olyan játékos léphet pályára, aki egyébként kevesebb lehetőséget kap. Ők is jól teljesítenek, ez a csapategységre nagyon jó hatással van. Tehát bárki játszik, mindenképpen nagy esélyünk van a győzelemre.

– Az NB II Keleti-csoportjában újonc létére remeklő Balmazújvároshoz mennek a Magyar Kupában, szerdán. Mire számítanak?

– Nehéz meccset várok, úgy hallottam, hogy a pálya se valami jó minőségű, de nem szabad erre fognunk semmit, jó játékkal szeretnénk győzni és továbbjutni!

NB II, Nyugati-csoport, 10. forduló

MTK Budapest FC – Duna FC Tatabánya 1-0 (0-0)
Hidegkuti-stadion, 1000 néző. Játékvezető: Oláh (Hofbauer, Horváth)
MTK: Hegedűs – Wolfe, Kálnoki Kis, Vadnai, Szekeres – Zsidai, Nikházi (Vukmir, 77.), Pál A. (Vass, 67.) – Tischler (Frank, 55.), Kanta J., Csiki. Edző: Garami József
Tatabánya: Dombai – Almási, Izing, Böjte, Tóth G. – Kovács J. (Béres, 70.), Milanovics, Móri, Deme, Szekér (Nyilas, 67.) – Farkas J. (Sitku, 72.). Edző: Kiprich József

Gólszerző: Csiki (66.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.