Az ősz rangadója Debrecenben!

Az ősz két legjobb csapata, a listavezető Debrecen, valamint a második helyen álló Győr találkozik egymással az OTP Bank Liga 12. fordulójában!
 
 

Az ősz rangadója Debrecenben!

Az ősz két legjobb csapata, a listavezető Debrecen, valamint a második helyen álló Győr találkozik egymással az OTP Bank Liga 12. fordulójában!
 
 
 

Az ősz rangadója Debrecenben!

Az ősz két legjobb csapata, a listavezető Debrecen, valamint a második helyen álló Győr találkozik egymással az OTP Bank Liga 12. fordulójában!

A hajdúságiak várhatják kedvezőbb előjelekkel a szombati összecsapást, ugyanis Kondás Elemér vezetőedző együttese hazai környezetben még pontot sem veszített, míg Csertői Aurél tanítványai legutóbbi két idegenbeli fellépésükön csak egy pontot szereztek. Érdekesség, hogy a két együttes legutóbbi három debreceni párharca döntetlennel végződött – áll az MTI előzetesében.

A címvédő Videoton azzal a Kecskeméttel találkozik, amelytől az elmúlt szezon végén vereséget szenvedett a Magyar Kupa döntőjében. Az új vezetőedző, Paulo Sousa magyarországi debütálása alkalmával, a Szuperkupa-döntőben már visszavágott a kecskemétieknek a székesfehérvári gárda, most a bajnokságban is megteheti ezt.

Hamisítatlan „hatpontos” rangadót játszik egymással vasárnap az Újpest és a Zalaegerszeg: a sereghajtó, a bajnokságban egyedüliként nyeretlen zalaiak vereség esetén nagyon távol kerülnének attól, hogy az őszt ne zárják kieső helyen.

Hasonló helyzetben van az elmúlt szezonban bronzérmes Ferencváros is, amely a főként hazai környezetben veszélyes Pápa otthonába látogat. Détári Lajos együttesének nagy szüksége van minden pontra, különösen annak tekintetében, hogy a következő fordulóban az ősi rivális Újpestet látja vendégül.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Szombat
Debreceni VSC-TEVA – Győri ETO FC, 15 óra
Videoton FC – Kecskeméti TE-Ereco, 17.30
Diósgyőri VTK – Pécsi MFC, 18 óra
Kaposvári Rákóczi FC – Budapest Honvéd FC, 18 óra
MVM Paksi FC – Haladás Sopron Bank, 18 óra
FGSZ Siófok – Vasas-Híd, 18 óra
Vasárnap
Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC, 16 óra
Lombard Pápa Termál FC – Ferencvárosi TC, 18 óra

A tabella

1. Debrecen 29 pont (26-8)
2. Győr 28 pont (21-7)
3. Videoton 20 pont (17-7)
4. Honvéd 19 pont (21-13)
5. Pécs 19 pont (18-19)
6. Diósgyőr 18 pont (16-15)
7. Kecskemét 16 pont (18-16)
8. Pápa 15 pont (11-11)
9. Haladás 14 pont (12-16)
10. Paks 14 pont (22-25)
11. Siófok 11 pont (9-10)
12. Vasas 11 pont (12-16)
13. Kaposvár 9 pont (14-20)
14. Újpest 8 pont (13-19)
15. Ferencváros 5 pont (6-14)
16. Zalaegerszeg 3 pont (7-27)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.