Egervári: szeretnénk kiszolgálni a közönséget

Győzelmet vár kedden a finnek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn Egervári Sándor.
 
 

Egervári: szeretnénk kiszolgálni a közönséget

Győzelmet vár kedden a finnek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn Egervári Sándor.
 
 
 

Egervári: szeretnénk kiszolgálni a közönséget

Győzelmet vár kedden a finnek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn Egervári Sándor.

A Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő találkozónak nincs komolyabb tétje, ugyanis a svédek pénteki finnországi sikerével biztossá vált, hogy a magyarok a csoport harmadik helyén végeznek, de a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint együttese számára nincs olyan, hogy barátságos mérkőzés – írja az MTI:

– Minden körülmények között a győzelemre kell játszani, mivel egy egész országot képviselünk – nyilatkozta hétfőn Telkiben a szakember. – Ez a csapat a maximumra törekszik, így az utolsó találkozóján is szeretné kiszolgálni a közönséget.

A tréner szerint álomszerű lenne, ha a finnek legyőzésével a gárda 21 ponttal zárná a selejtezőcsoportot, még akkor is, ha a továbbjutásról lecsúszott. Az már korábban eldőlt, hogy a selejtezősorozat legeredményesebb magyar játékosa, a hat gólt jegyző Rudolf Gergely kihagyja a 20 órakor kezdődő mérkőzést, ugyanakkor a kulcscsonttörését követően felépülő Dzsudzsák Balázs játékára számít a kapitány, igaz, valószínűleg csak csereként lép pályára az Anzsi Mahacskala szélsője.

– Balázs egyelőre még nem kilencvenperces játékos, de nagy kockázatot nem vállalunk azzal, ha pályára küldjük. A második félidőben abban a reményben állhat majd be, hogy hozzá tud tenni a játékhoz – tette hozzá a szakember.

Egervári Sándor szokásához híven csak a délelőtti átmozgató edzést követően hirdeti majd ki kezdőcsapatát, ugyanakkor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy várhatóan ott lesz az együttesben Sándor György, a Videoton hatszoros válogatott futballistája.

Miután a magyar válogatott nem lesz ott a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadalon, kevés lehetősége lesz mérkőzést játszani, ugyanakkor a sportági vezetés már dolgozik a folytatáson: a tervek szerint november 11-én és 15-én is pályára lép a csapat. A két dátum valamelyikén vélhetően Lengyelországban játszik majd a válogatott, az Európa-bajnokság egyik helyszínén, a másik időpontra pedig még ellenfelet keresnek olyan csapatok közül, amelyek szintén lemaradtak a tornáról. Jövőre, február 29-én Győrben Bulgáriát fogadja a magyar csapat, majd júniusban, nem sokkal az Európa-bajnokság előtt játszik még felkészülési mérkőzést.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.