Soós Imre a Gyirmót edzője

A BKV Előre szakvezetője váltja a Tatabányára hazatérő Kiprich Józsefet a győri csapat élén. Egyértelmű cél a feljutás!
 
 

Soós Imre a Gyirmót edzője

A BKV Előre szakvezetője váltja a Tatabányára hazatérő Kiprich Józsefet a győri csapat élén. Egyértelmű cél a feljutás!
 
 
 

Soós Imre a Gyirmót edzője

A BKV Előre szakvezetője váltja a Tatabányára hazatérő Kiprich Józsefet a győri csapat élén. Egyértelmű cél a feljutás!

A gyirmóti stadionban rendezett sajtótájékoztatón bemutatták az NB II Nyugati-csoportjában szereplő kisalföldiek felnőtt csapatának új vezetőedzőjét, Soós Imrét, akivel egy plusz egyéves szerződést kötöttek. A szakvezető hazatért, hiszen 1969-ben Győrben született. Korábban volt a Mosonmagyaróvár, a Cegléd és a BKV Előre trénere, illetve irányította a Győri ETO teremlabdarúgóinak szakmai munkáját is – olvasható a Gyirmót FC hivatalos honlapján.

De akar-e egyáltalán az első osztályban futballozni a Gyirmót? Két éve adminisztrációs hiba miatt a Pápa indulhatott a kisalföldiek helyett az NB I-ben, egy esztendeje a Siófok minimális különbséggel futott be előttük, az idén pedig már hat ponttal is vezették a tabellát, mégis a második helyre szorultak a Pécs mögött – erre már a Népszabadság cikke emlékeztet.

Horváth Ernő, a Gyirmót FC Kft. ügyvezető igazgatója – aki testvérével együtt a tulajdonos is – a szárnyra kapott feltételezésekre válaszolva határozottan kijelenti: ha valaki pénzt áldoz egy csapatra, annak az érdeke is az, hogy minél magasabb szintre jusson az együttes. „Nem azért tartjuk fenn a klubot, hogy becsapjunk mindenkit” – teszi hozzá.

Margitai Zoltán klubigazgató ezt kiegészíti azzal, hogy bemutatja a tulajdonos legújabb fejlesztéseit. Már betonozzák a hét új konténeröltöző alapjait, az ősszel elkészül két nagy füves és egy műfüves pálya, mindkettő korszerű világítással. Engedélyezés alatt áll egy fedett lelátó terve is, várhatóan az ősszel ennek az építésébe is belefognak. Ezenkívül új, úgynevezett taktikai edzőpályákat is kialakítanak. „Mondja meg, úgy nézünk ki, mint aki nem fejlődni, feljebb jutni akar?” – teszi fel a kérdést a klubigazgató.

A Győr közigazgatási területéhez tartozó Gyirmóton megszólaltatott emberek a tulajdonosok szándékát nem is vonják kétségbe, ám azt fölvetik: a játékosok megijedhettek attól, hogy az első osztályban majd új, ismertebb futballistákat játszatnak helyettük.

– Éreztem annyira erősnek ezt a csapatot, hogy velük vágtam volna neki az NB I-nek – mondta az előző tréner, Kiprich József, aki immár ismét szülővárosa, Tatabánya sikereiért dolgozik. – Állítom, a játékosok nem szabotálták el a sikert, azt észrevettem volna. A feljutás egyébként is növeli minden labdarúgó erkölcsi és anyagi presztízsét, értékét.

– Furcsa helyzet, hogy nem tudunk maradéktalanul örülni a három év alatt elért egy arany- és két ezüstéremnek – ismeri el Horváth Ernő. – Az igazi sikert azonban a feljutás jelenti. Kiprich Józseffel úgy állapodtunk meg, hogy talán egy friss ember új ösztönző erőt tud adni a csapatnak.

Soós Imre megjegyezte: Gyirmóton az egyetlen elfogadható eredmény a bajnoki cím. Nem mindennapi kihívás ez egy edzőnek...

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.