Itt a hetedik tabella!

A Debrecen és a Győr az OTP Bank Liga hetedik fordulója után is hibátlan.
 
 

Itt a hetedik tabella!

A Debrecen és a Győr az OTP Bank Liga hetedik fordulója után is hibátlan.
 
 
 

Itt a hetedik tabella!

A Debrecen és a Győr az OTP Bank Liga hetedik fordulója után is hibátlan.

A hajdúságiak vasárnap hazai pályán a nyeretlen Újpestet győzték le 3-2-re, míg a győriek pénteken a Zalaegerszeget múlták felül 5-1-re, s a vendégeknél ez a kudarc Csank János vezetőedző állásába került.

A címvédő Videoton idegenbeli botladozása és az újonc Pécs remeklése is folytatódott: előbbi vendégként március közepe óta nyeretlen, miután 1-0-ra kikapott Kispesten, a baranyaiak a Pápát győzték le 2-1-re.

A lebontás előtt álló Puskás Ferenc Stadionban rendezett utolsó bajnoki mérkőzésen a Vasas megszerezte első sikerét a továbbra is győzelem nélkül álló Ferencváros ellen.

A következő hétvégén a pénteki magyar–svéd Európa-bajnoki selejtező miatt szünet lesz a bajnokságban, így a nyolcadik fordulót jövő hétvégén rendezik.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Debreceni VSC-TEVA – Újpest FC 3-2
Vasas-Híd – Ferencváros 2-0
Haladás Sopron Bank – Kecskeméti TE 2-2
Diósgyőri VTK – BFC Siófok 2-1
Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0
Pécsi MFC – Lombard Pápa Termál FC 2-1
Kaposvári Rákóczi – MVM Paks 4-4
Győri ETO FC – Zalaegerszegi TE FC 5-1

A tabella

1. Debrecen 21 pont (16-5)
2. Győr 21 pont (15-5)
3. Pécs 16 pont (11-9)
4. Honvéd 15 pont (16-7)
5. Kecskemét 11 pont (15-10)
6. Diósgyőr 11 pont (11-8)
7. Videoton 10 pont (11-6)
8. Pápa 10 pont (6-7)
9. Paks 9 pont (12-14)
10. Siófok 8 pont (7-7)
11. Haladás 8 pont (7-9)
12. Kaposvár 6 pont (11-16)
13. Vasas 5 pont (8-15)
14. Ferencváros 2 pont (4-10)
15. Újpest 2 pont (5-12)
16. Zalaegerszeg 1 pont (4-19)

A 8. forduló programja

Szeptember 9. péntek
Siófok – Debrecen, 18 óra
Szeptember 10. szombat
Újpest – Pécs, 15 óra
Videoton – Haladás, 17:30
Kaposvár – Győr, 19 óra
Pápa – Honvéd, 19 óra
Kecskemét – Vasas, 19 óra
Szeptember 11. vasárnap
Paks – Diósgyőr, 16 óra
Ferencváros – Zalaegerszeg, 18 óra

A góllövőlista élmezőnye

7 gólos: Perics (Kaposvár)
6 gólos: Danilo (Honvéd)
5 gólos: Melczer (Siófok)
4 gólos: Bódi (Debrecen), Coulibaly (Debrecen), Horváth Zs. (Pécs), Marics (Pápa), Seydi (Diósgyőr)
3 gólos: Alves (Videoton), Bartha (Paks), Foxi (Kecskemét), Gyurcsó (Kecskemét), Kulcsár T. (Debrecen), Luque (Diósgyőr), Németh N. (Honvéd), Völgyi (Győr)
2 gólos: Ahjupera (Győr), Alekszidze (Győr), Böde (Paks), Budovinszky (Diósgyőr), Dudás (Győr), Kenesei (Haladás), Kulcsár D. (Vasas), Litsingi (Kecskemét), Nagy O. (Pécs), N. Nikolics (Videoton), Pilibaitis (Győr), Simics (Vasas), Tököli (Kecskemét, Zalaegerszeg), Vasziljevics (Videoton), Vayer (Paks), Vujovics (Haladás), Yannick (Debrecen)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.