Az első zalaegerszegi pont

A Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Vasassal az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.
 
 

Az első zalaegerszegi pont

A Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Vasassal az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.
 
 
 

Az első zalaegerszegi pont

A Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Vasassal az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.

Az öt forduló után pont nélkül sereghajtó ZTE az egy ponttal utolsóelőtti Vasast látta vendégül. Az elmúlt héten az edzőváltás szele megérintette a zalaiakat, de Csank János végül a posztján maradhatott, míg az angyalföldieknél megtörtént a csere: Komjáti Andrást a horvát Marijan Vlak váltotta, így tehát ez a mérkőzés a jelenlegi csapatánál legrégebben dolgozó edző, illetve a legfrissebben kinevezett tréner összecsapása volt.

A kezdés előtt óriási felhőszakadás áztatta a várost, így a pályán nagy tócsákban állt a víz. Ha szigorúak akarunk lenni, bizony el kell ismernünk, hogy a talaj nem volt alkalmas a minőségi játékra...

A harmadik perc hozta az első helyzete, a gaboni Roguy Meyé beadása után Balázs Zsolt nyolc méterről lőhetett, de a vendégek blokkolták a próbálkozását. A hetedik percben megint Meyé volt a főszereplő, megiramodott középen, de Radványi Dávid és Gáspár József szorításában elesett a tizenhatoson belül. Kassai Viktor meglehetősen távolról követte az eseményeket, de határozottan a büntetőpontra mutatott. Sokat elárul az adok-kapokról, hogy Radványi vérző orral sétált le a pályáról, de hamarosan visszatérhetett. A tizenegyest a sértett végezte el, és magabiztosan a kapuba bombázott (1-0).

A 15. percben egyenlíthetett volna a Vasas! Homma passzolta be a labdát a tizenhatos és az alapvonal találkozásától, de az érkező Simics az ötös csücskéről néhány centivel a kapufa mellé pörgetett. A huszadik percben Balázs Zsolt tört be a kapu előterébe, de 14 méterről leadott lövése fölé szállt. Az egyértelműen látszott, hogy a csapatok próbálnak gólra törő, eredményes, látványos futballt játszani, de ez a körülmények, elsősorban a pálya állapota miatt lehetetlen volt.

A 39. percben egy beívelt ZTE-szabadrúgás után a labda kipattant, az érkező Kamber azonban 16 méterről, senkitől sem zavartatva a kapu fölé lőtt. Két perc múlva Meyé megszerezte a labdát Lubos Ilizivel szemben, aki messze kifutott a kapujából, de a gaboni addig cselezgetett, míg ártalmatlanították. A tizenegyes után több gól nem esett az első félidőben, így a szünetben 1-0-s zalaegerszegi vezetéssel tértek pihenőre a csapatok.

A második félidőt már az új játékossal, a Kecskemétről érkezett Tököli Attilával kezdte a ZTE. Kisütött a nap, és ez mintha a pálya állapotán is javított volna, legalábbis némileg... Mindez hatással volt a játékra, amely lüktetőbb, intenzívebb, pontosabb volt, mint az első negyvenöt percben. Több volt a gólhelyzet is, ezek általában a hazaiak előtt adódtak. Aztán majdnem a Vasas egyenlített! Az 59. perben Jahics kapus rontott el egy kirúgást, Dajics lecsapott a labdára, kilépett, és egy az egyben a zalaiak kapuja felé robogott, de a hálóőr javította a hibáját, és hatalmas bravúrral hárított.

A 74. percben Bakos lőtt mintegy 16 méterről, Jahics azonban óriási bravúrral szögletre tolta a bal felsőbe tartó labdát. A 78. percben Bárányos Zsolt végzett el szabadrúgást a ZTE kapujától 19 méterre. A lövés megpattant a sorfalon, de végül elkerülte a kaput. A nyolcvanadik percben Kovács II Gábor kapott labdát Tökölitől, csinált egy-két cselt Bakos mellett, majd ígéretes helyzetben kapura lőtt, de a labda elsuhant a kapufa mellett.

A 84. percben a Vasas-játékosok járatták a labdát a hazaiak tizenhatosának előterében. A lövés Jahics kapusról kipattant, a hálóőr kivetődött, de a labdát nem érte el, Simics lábát viszont igen, Kassai ezúttal sem habozott, tizenegyest adott! Ezúttal is a sértett állt a labda mögé, és ezúttal sem hibázott (1-1)!

A 91. percben Tököli Attila lőtt nyolc méterről, oldalról, de Ilizi vetődve védett! Ez volt a meccslabda, de mivel kimaradt, jöhetett a Vasas! Simics tört kapura, tíz méterről próbálkozott, de Jahics bravúrral hárított! Maradt az 1-1.

A körülményekhez, a pálya állapotához képest szórakoztató, élvezetes, jó mérkőzés volt, amelyen igazságos eredmény született. Ez még akkor is igaz, ha a zalaegerszegiek sokáig vezettek, és némileg talán közelebb álltak a sikerhez. Így is megszerezték első pontjukat a szezonban, bár ez jelenleg aligha vigasztalja őket...

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.