Nemzetközi foci

Kroos 2022-ig hosszabbított a Reallal – hivatalos

A Bild szerint megduplázták a fizetését, a legjobban kereső német focistává vált így Kroos.

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a Real Madrid több kulcsjátékosával is szerződést hosszabbítana, köztük a német válogatott középpályással is. Toni Kroos szerződése ugyan 2020-ig érvényes, de a Bild szerint ezt még két évvel szeretnék megtoldani a királyi gárdánál.

A német lap még azt is hozzáteszi, hogy az eddigi bruttó 10 millió eurós évi fizetését is megduplázná a klub, azaz évi bruttó 20 millió eurót keresne a német klasszis hat éven keresztül. Ezzel a fizetéssel a legjobban kereső focisták közé lépne elő. Sőt, Németországban pedig rekorder lenne, hiszen eddig Thomas Müller állt a legjobban fizetett német focisták ranglistájának élén évi bruttó 15 millió euróval.

FRISSÍTVE

A Real Madrid hivatalos honlapján közölte, hogy 2022-ig meghosszabbították Toni Kroos szerződését. A közleményben egyelőre nem erősítették meg, hogy mennyit fog keresni a focista.

Olvasói sztorik