nb2
NB II

Mindhárom meccsen két gól volt

Gyűjtőcikkünkben az NB II 12. fordulójának mindhárom vasárnapi jegyzőkönyve megtekinthető!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három mérkőzés jutott vasárnapra az NB II 12. fordulójából. Kora délután a nyeretlenül sereghajtó Balmazújváros a kiesőzónából menekülni igyekvő, egy héttel korábban a Vasast legyőző Cegléd csapatát fogadta. A házigazdák eddigi szereplése nem túl bizalomgerjesztő: két döntetlen mellett kilenc vereség volt a mérlegük találkozó előtt, és a nyolc rúgott, illetve harminc kapott gól is sokat elárulhat a teljesítményükről…

A mérkőzés gól nélküli első félidővel zárult, de a fordulás után felgyorsultak az események: négy perc alatt két gól született, egyenlő elosztásban a két együttes között. Ez is maradt a végeredmény, ami a hazaik szempontjából nem a legjobb, bár legalább pontjaik és góljaik számát gyarapították némileg.

A dobogón tanyázó Mezőkövesd az első félidőben nagy meglepetésre alárendelt szerepelt játszott a Sopron ellen. A vendégek számos ígéretes helyzetet alakítottak ki, ám ezek mindegyike kimaradt, sőt amikor a saját térfelükön hibáztak, a borsodiak Molnár Gábor találatával megszerezték a vezetést a szünet előtt. A fordulást követően mindössze néhány másodperc telt el, Pantovics góljával már kettő volt a házigazdák előnye, amit meg is őriztek a lefújásig.

A listavezető Gyirmót irányította a játékot az első félidőben, ám a vendég Csákvár sem játszott rosszul. Molnár Tibort második sárga lappal kiállította a játékvezető, és ezt a győriek a szünet után ki is használták, az ötvenedik percben Cseri volt eredményes. Kisvártatva egyenlővé vált a létszám, mert Lengyel Dánielt is leküldte a bíró, a 65. percben pedig a frissen beállt Mihály Dávid első labdaérintéséből egyenlített, és az eredmény már nem változott a végéig, tehát a Gyirmót apróbb botlással folytatta szereplését.

NB II, 12. forduló

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Cegléd VSE 1-1 (0-0)

Balmazújváros, 300 néző. Játékvezető: Takács T.

Balmazújvros: Perger – Vachtler, Bokros, Németh Á., Belényesi – Sigér, Pintér N. (Angyal, 70.) – Papp F., Müller, Virág (Kállai, 78.) – Batizi Pócsi (Andorkó, 60.). Edző: Szabó János

Cegléd: Tóth Z. – Oláh M., Albert I., Makrai, Pesti – Markó (Füle, 83.), Dóczi, Farkas I. (Szabó D., 50.), Koncz Zs. – Majoros (Kormos, 29.), Koós. Edző: Szabó István

Gólszerzők: Pintér D. (47.), illetve Dóczi (53.)


Gyirmót FC – Aqvital FC Csákvár 1-1 (0-0)

Gyirmót, 700 néző. Játékvezető: Takács J.

Gyirmót: Somogyi – Nagy S., Lengyel D., Graszl, Présinger – Kiss M., Madarász (Andorka, 83.) – Cseri, Magasföldi (Papp K., 79.), Beliczky (Kákonyi, 72.) – Oross. Edző: Sisa Tibor

Csákvár: Szabó B. – Ambrus, Dulló, Sötét, Hajdú S. – Molnár Cs., Kocsis G., Bakos (Gajdos Zs., a szünetben), Imrik (Mihály D., 63.) – Nyilasi (Domján, 63.), Molnár T. Edző: Toldi Gábor

Gólszerzők: Cseri (50.), illetve Mihály D. (65.)

Kiállítva: Lengyel D. (59.), illetve Molnár T. (40.)


Mezőkövesd-Zsóry FC – Soproni VSE-GYSEV 2-0 (1-0)

Mezőkövesd, játékvezető: Berke

Mezőkövesd: Kunsági – Hegedűs Cs., Csató, Szeles, Hegedűs D. – Búrány, Tajthy, Hanzl, Molnár G. (Menougong, 78.) – Máté J. (Pantovics, 9.), Balajti (Csirmaz, 85.). Edző: Tóth László

SVSE: Halasi – Csábi M., Jovetics, Bobál D., Pados – Pintér A., Szabó L. (Erdélyi, 60.), Deme, Kovács Á. (Kollár, 80.) – Horváth P., Eszlátyi (Pető, 53.). Edző: Supka Attila

Gólszerzők: Molnár G. (43.), Pantovics (46.)


Szombaton játszották

Kaposvári Rákóczi – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-1 (0-1)

Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC – FGSZ Siófok 3-2 (2-0)

FC Ajka – Soroksár SC 2-0 (0-0)

Szigetszentmiklósi TK-Erima – Békéscsaba 1912 Előre FC 0-1 (0-1)

Pénteken játszották

Vasas FC – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (1-0)

Olvasói sztorik